Az adótörvények és a globális minimumadó is szóba került a törvényjavaslatokhoz készített bizottsági jelentések és módosító javaslatok hétfő esti parlamenti vitáiban. Az Országgyűlés napirend utáni felszólalásokkal zárta munkáját.
Kimarad a Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes által benyújtott őszi adócsomagból egy fontos passzus, amely a realizált bevételtől függetlenül kötelező járulékfizetést írt volna elő 2025-től a másodállású vállalkozóknak. Ez százezreket érintett volna - írja a 24.hu.
Azonnali hatállyal fel kell függeszteni azt a végrehajtót, aki közvádra üldözendő szándékos bűncselekmény miatt áll büntetőeljárás alatt; a felfüggesztett végrehajtó nem gyakorolhatja a kari tisztségéből eredő jogait – ezt a módosítást javasolta az Országgyűlés törvényalkotási bizottsága a bírósági végrehajtásról szóló törvényben csütörtökön.
A panaszokról, a közérdekű bejelentésekről szóló törvényjavaslatról határoz kedden, kéthetes ülésének első napján az Országgyűlés.
Meglepetésre nem kettő, hanem négy hónappal tolják ki a korábban érvényben lévő határidőt a banki adategyeztetés elvégzésére, pedig a Bankszövetség is csak szeptember 30-ig kérte a határidő eltolását.
A brit parlament alsóházában kedd este lezajlott szavazások alapján egyelőre annyi látszik, hogy a képviselők többsége el akarja kerülni a megállapodás nélküli Brexitet és arra adott felhatalmazást Theresa Maynek, hogy próbálja újratárgyalni (lecserélni) a megállapodás részét képező északír-ír tartalékmegoldást. Az EU elnöke és az ír, illetve francia kormány felől azonban rögtön jött az elutasítás az újratárgyalásra. Egyelőre nem egyértelmű tehát, hogy a britek merre tudnak tovább haladni.
Több mint 125 milliárd többletkiadást tartalmaznak az Országgyűlés költségvetési bizottsága csütörtöki ülésén véglegesített, a jövő évi költségvetéshez benyújtott módosító javaslatok, ez azonban az államháztartás tervezett, GDP-arányos 2,4 százalékos hiányán nem változtat.
Több mint ezer módosító javaslat került eddig a parlament előtt fekvő 2018. évi költségvetési törvényjavaslathoz. Mi most a kormánypárti indítványok közül szemezgettünk, mert a tapasztalatok azt mutatják, leginkább ezeknek van esélyük a kormány támogatására.
Zajlik az idei költségvetés módosításának folyamata a parlamentben, melynek során a bizottság elé kerültek a legújabb módosító javaslatok - írja a Világgazdaság.
Jogerős bírósági döntés végrehajtását akadályozná meg a gyakorlatban az a jegybanktörvényhez beadott módosító indítvány, amely gátolná a jegybanki alapítványok adatainak nyilvánosságra hozását, miközben jelentősen megemelnék az MNB vezetőinek a fizetését - mutat rá a jegybanktörvényhez hétfőn beadott módosító indítvány főbb elemeire az Index. A két fideszes képviselő által jegyzett indítványt kivételes eljárásban nyomják át, a parlament gazdasági bizottsága már tárgyalta is, kedden pedig már el is fogadhatják.
Több mint ötszáz módosító indítvány érkezett a pénteki határidőig a jövő évi költségvetési törvényjavaslathoz, a változtatások döntő többségét az ellenzék kezdeményezte.
A 100 millió forintos adóalaprészig 0 százalék marad a reklámadó mértéke, az adóalap 100 millió forintot meghaladó része után pedig 5,3 százalék lesz valamennyi adóalany esetén - áll a kormany.hu-n hétfőn közzétett módosító javaslatban.
A szerteágazó feladatokkal nem áll összhangban a kistelepülési vezetők alacsony bérezése, ezért azok differenciált visszaemelésére adott be a minap törvénymódosító javaslatot a fideszes Boldog István és ennek költsége a Világgazdaság mai kalkulációi szerint mintegy 2,5 milliárd forintba kerülne és a 3200 önkormányzatból 2266 polgármestert érintene.
Alaposan átírná a jövő évi költségvetést az Országgyűlés költségvetési bizottságának szerdán délelőtt tárgyalt módosító javaslata - számol be az Index. Az egyik legérdekesebb változás, hogy az Országvédelmi Alap 60 milliárd forintos összegét megfelezi a kormány. Több lényeges adóbevételt is átír emellett a javaslat. Az is kiderül belőle, hogy az MVM 50 milliárdra tervezett tőkeemelése 18 milliárd forintban valósul meg.
Több mint ötszáz módosító javaslatot nyújtottak be a képviselők a jövő évi költségvetéshez, a változtatások túlnyomó többségét az ellenzék jegyzi, kormánypárti politikusok első körben mintegy 60-70 ponton alakítanának a 2015-ös büdzsén.
Csökkent a túlárazottság, de így is magas az átlagár.
Németország februárban választhat.
Cikkünk folyamatosan frissül.
Több oroszellenes szankciót is vétózott a magyar kormány a 15. szankciós csomag árnyékában.
Különleges megközelítés jön a magyar adózásban. Erről a helyettes államtitkár beszélt az RSM rendezvényén.
Az IO Partners szakértőivel beszélgettünk.
Mi lesz az építőiparban?
Nagygyörgy Tiborral, a Biggeorge Property Nyrt. alapító-vezérigazgatójával beszélgettünk.